Az új Puskás stadiont is tervező Középülettervező Zrt. (Közti) nyerte meg a Nyírő Gyula Kórház - Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet pszichiátria új épületének tervezésére kiírt tendert, nettó 90,2 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaAz alapvető jogok biztosa szerint hiányoznak a nem pszichiátriai osztályon kezelt betegek esetében alkalmazható fizikai korlátozások jogszabályi garanciái, a beteg önrendelkezési jogának tényleges érvényesítését biztosító szabályok.
Szerző(k): Szepesi AnitaA pamplonai bikafuttatás első napján öten kerültek kórházba - közölte a sérülteket ellátó navarrai kórház szombaton - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz egészségügyi szolgáltatónak biztosítania kell - az osztályok profiljához igazodóan - az alkoholos kézfertőtlenítő szer, valamint a kézfertőtlenítő szer adagolók elérhetőségét minden betegellátási ponton, valamint a látogatói belépési pontokon - egyebek mellett ezt is tartalmazza az a rendelet-tervezet csomag, amely a kormány honlapján jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaAz Evangélikus Egyház kórházának, mint rehabilitációs-ápolási szakkórháznak Budapesten történő létrehozásának előkészítésére 221 millió forintot hagyott jóvá a kormány az idei költségvetés terhére - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaHamarosan megérkezhetnek a kancellárok a kórházak élére annak ellenére, hogy az egészségügyi tárca nem szeretne ilyen pénzügyi vezetőket az intézmények élén látni.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy tegnapi kormányhatározat szerint Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter helyett a továbbiakban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter felel a Dél-budai Centrum, azaz a köztudatban dél-budai szuperkórházként emlegetett program megvalósításáért.
Szerző(k): Szepesi AnitaElkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna