Annyira kevés az állástalan, hogy innét már aligha mehet érdemben lejjebb a munkanélküliségi ráta - vélik a piaci elemzők.
Szerző(k): Domokos LászlóA 2017. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 420 ezer fő volt, 77 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, míg a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 38 ezer fővel, 196 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,3%-ra csökkent.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA foglalkoztatás és a munkanélküliség második negyedévi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz év első öt hónapjában 36,5 ezer gyermek született, 0,7 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az első öt havi csaknem 60 ezres halálozás - az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt - 11 százalékkal haladta meg a 2016. január-májusi időszak halálozási számot. A természetes fogyás 23 ezer fő volt, 5,4 ezerrel több az egy évvel korábbinál - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdén májusban a bruttó átlagkereset 296 100 forint volt, ez 12,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyelőre nem látszik, miként teljesíti Magyarország a cigaretta jövedéki adójára vonatkozó jövő évi uniós előírást. Újabb adóemelés nélkül a súlyozott átlagárat kellene csökkenteni, vagy további haladékot kérni. A Nemzetgazdasági Minisztérium hallgat.
Szerző(k): Szász PéterNagyot nőtt az építőipar májusban, a szerződésállomány alakulása pedig további bővülést vetít elő, szakértők ugyanakkor kockázatokat is látnak az erősödésben.
Szerző(k): Szepesi AnitaMájusban az építőipari termelés volumene 35,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építéséé 27,2, az egyéb építményeké 46,7 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján májusban az építőipar termelése 7,5 százalékkal bővült az előző hónaphoz képest - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi Anita