Mihez kezd a győzelemmel a holland „nice guy”, akinek Orbán a példaképe?
Geert Wilders ünnepel: nagyobbat ment, mint bárki számított rá. Azonban még egyáltalán nem dőlhet hátra, ugyanis nem először fosztanák meg végül a hatalomtól.
Izzik a feszültség: ezúttal Dániában égettek Koránt
Tüntetők felgyújtották a Korán egy példányát a koppenhágai iraki nagykövetség előtt - adta hírül a Reuters hírügynökség hétfőn.
Egyszerűen felgyújtották a bagdadi svéd nagykövetséget a Korán-égetés miatt
Tüntetők százai rohanták meg csütörtök kora reggel a Bagdad központjában lévő svéd nagykövetséget, megmászták annak falait és felgyújtották. Így tiltakoztak a Svédországban tervezett Korán-égetés ellen.
Máig blokkolják NATO-tagságukat: Svédország most kapcsolt az ügyben
A nap folyamán az 57 országot magában foglaló Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) a szaúd-arábiai Dzsiddában összehívott rendkívüli ülésén intézkedéseket sürgetett a muszlimok szent könyvének meggyalázása ellen.
Csítítják a kedélyeket a svédországi Korán-égetés után
Közleményben ítélte el a svédországi Korán-égetést az Európai Unió, és sajnálatosnak nevezte, hogy ilyen cselekményt hajtottak végre a muszlimok kiemelt ünnepén, az íd al-adha (áldozat ünnepe) napján. A Korán stockholmi elégetése miatt tüntetések kezdődtek Irakban és Iránban, Marokkó pedig hazahívta nagykövetét.
Katar: Az iszlám hívei nem ropogtathatnak bogarakat
Katar megerősítette a rovarok fogyasztásának vallási tilalmát, miután az Európai Unió új termékekkel egészítette ki a jóváhagyott élelmiszerek listáját. A rovaralapú termékek nem felelnek meg az iszlám által megengedett (halal) étkezés szabályainak, ezért tilos azok fogyasztása - írta csütörtöki közleményében a katari egészségügyi minisztérium.