Óriási árengedményeket jósol a Ryanair-vezér
Óriási árengedményekkel fogják csábítani a légitársaságok és a vendéglátóhelyek azokat, akik bevállalják a nyaralást, ám Ryanair így is csak korábbi forgalmának felére számít.
Óriási árengedményeket jósol a Ryanair-vezér
Óriási árengedményekkel fogják csábítani a légitársaságok és a vendéglátóhelyek azokat, akik bevállalják a nyaralást, ám Ryanair így is csak korábbi forgalmának felére számít.
Szigorú korlátozások mellett lazítanak a lengyelek
Lengyelországban egyelőre nem tértek vissza az emberek a bevásárlóközpontokba, pedig már két hete megtehetnék ezt. A május 18-ától életbe lépő könnyítések nem jelentik azt, hogy mindenki azt csinálhat, amit akar.
Járványguru: visszatérhetnek a korlátozások
A szerbiai válságstáb legismertebb tagja attól tart, hogy május 18-a után újra megnőhet a fertőzöttek száma, ami nem maradna következmények nélkül. A járvány nem kaphat második esélyt.
A kormány bejelentette, mi lesz Budapesten hétfőtől a kijárási korlátozások után
Megszűnnek a kijárási korlátozások Budapesten is hétfőtől, de több védekezési előírás érvényben marad. Tartani kell a másfélméteres távolságot, kötelező marad a maszkviselés a boltokban és a közlekedési eszközökön, az éttermekben nem lehet bent fogyasztani még, de megnyithatnak a strandok. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ismertette a részleteket.
Hétfőtől így változik a magyarországi járványkezelés, ezek az új szabályok
Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte Kiss Róbert, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.