Évek után újra kommentelhetnek? Nagy takarítás kezdődik a kormány Facebook-oldalán
A kormányzati Facebook-oldal szerint csaknem tízezer embert tiltottak le az oldal adminjai az Orbán-kormány alatt. Most feloldják ezt.
Összekötik a két tábort, könnyebb lesz egymásnak üzengetni
Elsőként indítja el ügyfelei számára az iOS és Android felhasználók közötti üzenetváltások során megszokott ügyfélélményt a Magyar Telekom az Iphone készülékeken – közölte a szolgáltató.
Jön a német katonai Starlink, csak Musk helyett a Rheinmetallal
Az ukrán hadsereg és a Starlink közti szolgáltatás mintájára kimondottan a német hadsereg, a Bundeswher számára fejlesztene katonai műholdas kommunikációs hálózatot a Rheinmetall fegyvervártó cég és az OHB műholdszolgáltató.
Egyre inkább beleőrülünk a pittyegő, csilingelő üzenetekbe
Vágynak az emberek arra, hogy ne kelljen folyamatosan figyelniük az üzeneteiket, de leginkább arra, hogy ne kelljen a nap 24 órájában hallgatni ezeknek a figyelmeztető hangjait. Ezért most jöhetnek a csendes órák.
Karácsony Gergely: Robbanás előtti állapotban van az önkormányzati szektor
Rájárt a rúd a Fővárosi Önkormányzatra ebben az évben, nem tudták elfogadni a költségvetést, nem választottak főpolgármester-helyettest, gyakorlatilag semmiben sem tudtak megegyezni.
Elfogy a levegő Trump körül: sorra fordulnak el tőle a republikánusok
Donald Trump népszerűsége az Egyesült Államokban a Gallup és a Reuters mérései szerint is történelmi mélypontra süllyedt – mindössze 36 százalékon áll –, és most már nemcsak a demokraták, hanem a saját republikánus bázisa körében is látszanak repedések. A gazdasági elégedetlenség, a provokatív kommunikációs stílus, a párton belüli konfliktusok és az Epstein-akták körüli bizonytalanság mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az elnök támogatottsága folyamatosan erodálódik