Nincs menekvés, a budapestieken máris csattan az ostor
Sokkal kevesebb utcai hulladékgyűjtő lesz Budapesten, mint eddig, mivel a kormány forráselvonásai miatt nincs pénz az ürítésükre. A szemét persze ettől nem lesz kevesebb.
Nincs menekvés, a budapestieken máris csattan az ostor
Sokkal kevesebb utcai hulladékgyűjtő lesz Budapesten, mint eddig, mivel a kormány forráselvonásai miatt nincs pénz az ürítésükre. A szemét persze ettől nem lesz kevesebb.
Tüttő Kata: az újabb elvonással veszélybe kerülnek az alapvető közszolgáltatások
Tisztességtelennek nevezte Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, hogy a kormány csaknem 2 milliárd forinttal több hozzájárulást kér Budapesttől az elővárosi közlekedés finanszírozására. Tüttő Kata szerint ezzel veszélybe kerül az alapvető közszolgáltatások működtetése is - hangzott el az RTL Híradóban.
Donald Trump utolsó napjaiban a Szenátus is szembefordult vele
A republikánus többségű Szenátus is leszavazta Donald Trump elnök vétóját, amit a védelmi költségvetés elfogadásával szemben emelt. A '60-as évek óta nem történt ilyen a hadipari kiadások esetében.
Vasútfejlesztési pénzekről döntött a kormány
Megújul a Vecsés-Üllő és az Üllő-Monor közötti vasútvonal, az idei költségvetésből még az utolsó pillanatban 20 milliárdot kapott erre a MÁV. A vasúti projektek engedélyezésére pedig 2,7 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.
Felosztotta a kormány Tokaj százötvenmilliárdját
A kormány november elején elfogadta a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Programot, egyúttal 150 milliárd forinttal meg is támogatta azt. A pénzt most évekre ütemezte a kormány.