Nagy-Britanniában minden nagy áruházlánc önként vállalta, hogy nem értékesít energiaitalokat a 16 éven aluliaknak. A tilalom csak a kezdet, a magas cukor- és koffeintartalmú italok ellenfelei minden ilyen terméket eltüntetnének a boltokból egyszer s mindenkorra.
Szerző(k): Komócsin SándorA bíróság is bejegyezte, így elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy a Tesco beolvassza riválisát, a Booker nevű brit élelmiszer nagykereskedelmi láncot. A két cég piaci értéke így nagyobb lesz, mint az összes többi londoni tőzsdén jegyzett versenytársaié összesen.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA piaci várakozásokra rácáfolva csökkent januárban az euróövezet és az EU kiskereskedelmi forgalma az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása szerint. A magyar kiskereskedelmi forgalom januárban havi összevetésben a harmadik, éves összevetésben a második legnagyobb növekedést érte el az EU-ban.
Szerző(k): Szepesi AnitaTízből hét vásárló szívesebben költ akár több pénzt is egy olyan áruházban, amely tesz az élelmiszerpazarlás ellen; 77 százalékuk pedig annyi élelmet vásárol, amennyit a minőségmegőrzési időn belül biztosan felhasznál – derül ki a Lidl Magyarország 13 500 fős online kutatásából.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz év további részében is dinamikusan nőhet a kiskerforgalom - vélik a piaci elemzők. Mindez kimondottan jót tesz a GDP-nek is.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaErős bevételnövekedést várnak a láncok húsvétkor a sonka, a tojás, a kalács és az édességek iránti kiemelt kereslet miatt. Egyesek mérlegelik a nyitvatartás meghosszabbítását, mások kitartanak a megszokott záróra mellett - írja a Világgazdaságra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzámos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így a januári kiskereskedelmi, ipari termelési és külkereskedelmi statisztikák mellett a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) részletes adatát, valamint inflációs és államháztartási adatokat is közölnek - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter