Árat emelnek a pékek - mit lépnek a multik?
A Magyar Pékszövetség elnöke szerint a napokban bejelentett lisztáremelkedés, valamint az energia és egyéb termelési tényezők drágulása miatt van szükség a kenyéráremelésre - írta a klubradio.hu.
Árat emelnek a pékek - mit lépnek a multik?
A Magyar Pékszövetség elnöke szerint a napokban bejelentett lisztáremelkedés, valamint az energia és egyéb termelési tényezők drágulása miatt van szükség a kenyéráremelésre - írta a klubradio.hu.
Ezzel csap oda a kormány a vasárnapi boltzár helyett
A korábbi évekhez képest jóval megfontoltabb lett a kormány a multinacionális élelmiszer-láncok "rendszabályozását" illetően, amelyet egy új, kényszermegoldásnak tűnő javaslat is tükröz. Maradt azonban még egy lehetőség: a nemrég módosított plázastop-törvény jelzi, hogy kabinet nem adta fel határozott szándékát, hogy megnehezítse a nagy láncok terjeszkedését. Mit lépnek a szereplők?
Combos eredményről számolt be az OMV
Magasabb szénhidrogén-termelés és forgalom mellett csökkent a harmadik negyedévben az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern nyeresége.
Vidéki plázák kerültek magyar kézbe
Két vidéki pláza megvásárlásával az ország egyik legjelentősebb kereskedelmi ingatlanpiaci szereplőjévé vált az Indotek Csoport. A magyar-amerikai cég a francia Klépierre csoporttól a napokban vette meg a székesfehérvári és nyíregyházi bevásárlóközpontot.
Számolják a vasárnapi boltzár veszteségeit a lengyelek
A nagy bevásárlóközpontok a lengyelországi vasárnapi boltzár legnagyobb vesztesei, a győztesek között a benzinkutak és a diszkontüzletek állnak az élen.