Szintet lépett Kína hazánk gazdaságában
Immár a távol-keleti nagyhatalom a legnagyobb külföldi beruházó Magyarországon a külügy szerint.
Szintet lépett Kína hazánk gazdaságában
Immár a távol-keleti nagyhatalom a legnagyobb külföldi beruházó Magyarországon a külügy szerint.
Birodalmak épülhetnek fel Magyarországon pár év alatt
Az új generációt sokkal inkább motiválja, hogy az elődök által létrehozott vállalkozásokat kivigye a nemzetközi piacokra – mondta az Economxnak Rózsai Rezső. A KPMG vezérigazgatója lapunknak azt is elárulta, hogy a sikeres cégépítéshez nem kellenek évtizedek, látott már példát arra, hogy pár éven belül birodalmat épített egy vállalkozó.
Új szinten a keleti nyitás, már közvetlenül repülhet Budapestről Kantonba
Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a dél-kínai központból Magyarországra. Az új járat mintegy 56 ezerrel növeli a magyar főváros és a kínai nagyvárosok között elérhető ülőhelyek számát 2024-ben.
Megmenekülhetünk Kína és az EU kereskedelmi háborújától?
Hosszas ellenségeskedés után tárgyalóasztalhoz ülnek a kínai és uniós tisztviselők a kínai elektromos autókra kivetett védővámok rendezésének érdekében, amelyek mindkét fél kereskedelmi érdekét veszélyeztethetik. Ellenben továbbra sem zárható ki egy vámháború kitörése Peking fenyegetéseinek következtében.
Vámos láblövéssel büntetheti magát az Európai Unió
A jelentős összefonódások miatt az európai gyártókat is érzékenyen érinti a júliustól érvénybe lépő büntetővám.