Hiába az amerikai szankciók, nem engedi el Kína kezét az Nvidia
A kaliforniai székhelyű vállalat ezzel akarja megverni a Huawei-t a kínai piacon.
Hiába az amerikai szankciók, nem engedi el Kína kezét az Nvidia
A kaliforniai székhelyű vállalat ezzel akarja megverni a Huawei-t a kínai piacon.
Pekingtől várják a stabil és igazságos béke megteremtését
A héten Kínába látogat Dmitro Kuleba, ukrán külügyminiszter, ez az első ilyen út a teljes körű orosz invázió kezdete óta.
Kiszámolták, hány érmet várhatunk az olimpián
A statisztikákkal foglalkozó cég azt is elmondta, hogy mely három nemzet esélyes az éremtáblázat dobogós helyeire.
Trump ünnepelhetett, az euróövezet azonban bukhat azon, ha újra ő lesz az amerikai elnök
Ursula von der Leyen újrázni tudott, megkapta az ahhoz szükséges támogatást, hogy ő maradjon az Európai Bizottság elnöke. A brit Munkáspárt immár kormányzati pozícióból tett azért, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az EU-val, a kereskedelmi megállapodás újratárgyalása azonban még csak távoli céljuk lehet. Donald Trump volt amerikai elnök pedig jelöltségének hivatalos bejelentése és egy bíró döntés miatt is elégedetten zárhatta a hetet. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági hírei.
Legalább 11 ember meghalt egy kínai híd összeomlásakor
Harminc embert és húsz autót még mindig keresnek a hatóságok, miután egy villámárvíz miatt összedőlt egy autópályahíd.