Így teszi tönkre Kína Németország gazdaságát
Szakértők szerint Peking az export támogatásával szeretné életben tartani a nem rentábilis hazai vállalat, ezzel elszívja a piacot a szintén exportorientált német vállalatok elől.

Újabb csapás érte a kínai elektromos autókat, hatalmas piacról szorulhatnak ki
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök jelentős mértékű vámot jelentett be a kínai villanyautók importjára.
Harris fordítani tudott, de Kína is visszavágott az EU-nak
Az ukrán parlament megszavazta a Római Statútum ratifikálásáról szóló törvényt. Kamala Harris demokrata elnökjelölt a közvélemény-kutatási adatok szerint a republikánus Donald Trump elé vágott az államfői posztért folyó versengésben. Kína pedig szubvencióellenes vizsgálatot indított az Európai Unióból származó tejtermékek importja ellen. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Éhes lett a Kínai Nagy Falon? Drónnal érkezik a segítség!
A Kínai Nagy Falat megmászó turisták mostantól drónnal szállított ételt is rendelhetnek maguknak, ha megéheztek volna a kimerítő túra során.
Fura kínai autókkal, még furább márkanevekkel ismerkedünk a magyar utakon
Tavaly 1600-nál több, az idei év első hat hónapjában 1813 kínai autó talált gazdára Magyarországon.