Biztosabb anyagi körülmények között készülnek a magyarok az ünnepi szezonra tavalyhoz képest, csökkent a túlköltekezési hajlandóság, és kevésbé aggódnak amiatt, miből veszik meg az ajándékokat. A kedvező változások hátterében a háztartások pénzügyi helyzetének javulása áll - derült ki az Intrum által készített legfrissebb felméréséből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNovembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma, hogy a vásárlók jogkövető cégek online felületeiről rendelhessenek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA korábbi éveknél időben kiegyenlítettebb idén a fogyasztási kölcsönök felvétele az MTI által megkérdezett bankok szerint, a lakossági fogyasztás idei jelentős bővülésével már év közben dinamikusan nőtt a hitelintézetek személyikölcsön-állománya, a háromnegyedévi adatok majdnem másfélszeres éves folyósítás-bővülést mutatnak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanErős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a legtöbb helyen a forgalom kétszámjegyű növekedését várják az év utolsó hónapjában a tavaly decemberihez képest - derül ki az MTI által készített körképből.
Szerző(k): Domokos LászlóLátványos megtakarításra számíthatnak a karácsonyi bevásárláskor azok a szlovákiai lakosok, akik Lengyelországba vagy Magyarországra szerveznek bevásárlókörutat.
Szerző(k): Barabás JúliaRekordösszegű hitelfelvételre számít a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén karácsonykor: 450 milliárd forint fölött lehet a felvett személyi kölcsönök összege - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szóvivője az M1 csatornán hétfőn.
Szerző(k): Szabó DánielAkár 15 százalékkal is drágulnak az idén a karácsonyfák, de a lucfenyőkért 20-25 százalékkal több pénzt is kérhetnek. A hagyományos fajták közül az ezüstfenyők lehet, hogy hamarosan eltűnnek a piacokról.
Szerző(k): Szabó DánielA jó makrogazdasági környezet miatt 5-10 milliárd forinttal bővült a hazai játékkereskedelem. A karácsonyi időszakban arra számít a szektor egyik szereplője, hogy a boltokban 8-10 ezer, online legalább 12 000 forintot költenek a vásárlók. A dollár várható gyengülése lefelé nyomhatja az árakat.
Szerző(k): Szabó Dániel