Szeptemberben a kivitel volumene 2,2 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 4,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az aktívum 248 millió euró volt, amely 720 millió euróval kevesebb a 2017. szeptemberinél. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 0,5, a behozatalé 6,7 százalékkal emelkedett. 2018. január–szeptemberben a külkereskedelmi mérleg többlete 4,9 milliárd euró volt.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz idei harmadik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene az első félévit meghaladó ütemben, 22 százalékkal múlta felül az előző évit. A nagymértékű növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projekteknek, valamint a továbbra is élénk lakás- és egyéb ingatlanberuházásoknak köszönhető. Így 2018 első három negyedévében a beruházások 17 százalékkal bővültek az egy évvel korábbi, magas bázishoz viszonyítva - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA KSH megmagyarázta, hogyan lett hirtelen jóval kevesebb magyarországi szegény - adta hírül a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA versenyképességi javaslatban - Parragh László iparkamarai elnök közlése szerint - az adózási folyamat egyszerűsítését, az adminisztráció digitalizációját kérték a kormánytól.
Szerző(k): Szabó DánielMár több mint 4,5 millió ember dolgozik Magyarországon. A munkanélküliség a teljes foglalkoztattság állapotában van, újabb 0,3 százalékponttal csökkent.
Szerző(k): Szabó DánielAcélos munkaügyi számok és markáns beruházási adatok érkezhetnek csütörtökön Magyarországról. A jövő héten a brexit friss hírei mellett a német Ifo-index okozhat meglepetést Európában.
Szerző(k): Domokos LászlóA fogyasztóvédelem eddig 514 vétkező kereskedőt fogott meg, akik valamilyen jogsértéssel készültek a black friday akciókra. Az első bírságokat is kiosztották, de az igazán nagy átverésekre még nem derülhetett fény - derül ki a Blokkk.com cikkéből.
Szerző(k): Szabó DánielSzeptemberben 4,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma - közölte a legfrissebb adatok pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szabó Dániel