BUX 135724.68 1,64 %
OTP 42490 3,94 %
header

jog

09.
14.
15:17

Az EP kiáll az LMBTIQ-emberek jogai mellett és ez Magyarországon új vitákat hozhat

Az Európai Uniónak fel kellene számolnia az LMBTIQ-embereket alapjogaik gyakorlásában gátló akadályokat - áll abban az EP-s állásfoglalásban, amelyet nagy többséggel fogadtak el Strasbourgban. A magyar kormány éles konfliktusba került a homoszexuálisokra vonatkozó részekkel feldúsított pedofiltörvény miatt az EU-s intézményekkel, az új fordulat pedig kedvezőtlen helyzetet teremt az Orbán Viktor vezette kormánynak akár gazdasági okokból is.

Szerző(k):
Szabó Dániel
08.
31.
16:36

Borkai-botrány: az ügyészség megfejtette, hogy ki a tettes

A nyomozó hatóság az ügy jogász végzettségű gyanúsítottját a mai napon folytatólagosan kihallgatta, és a vele szemben korábban közölt gyanúsítást módosította. Ennek lényege szerint, a gyanúsított az ügy tárgyát képező bűncselekménynek nem bűnsegédje, hanem tettese - adta hírül a Fővárosi Főügyészség. Bár az ügyészség nem közölt nevet, a 24.hu úgy értesült, hogy Czeglédy Csaba független politikusról, a DK jelöltjéről van szó, aki ezt meg is erősítette a lapnak.

Szerző(k):
K. Gergely Kiss
08.
22.
15:36

Piszkos trükkökkel érik el, hogy folyton új technikai eszközöket vegyünk

A fogyasztók pedig naponta több százezer okostelefont dobnak ki ahelyett, hogy megjavítanák elromlott telefonjaikat, amelyek aztán csatlakoznak ahhoz a több milliárd tonna elektronikai hulladékhoz, amely a lerakókba, az óceánba és a városok utcáira kerül. Még mindig túl drága a javíttatás, túl gyors az elavulási idő az okostelefonoknál, vagy más elektronikai eszközöknél. Aljas trükk, hogy csavarozás helyett egyre inkább ragasztják az eszközöket, de az is, hogy szofteveresen akadályozzák a javítást. Az Európai Parlament már lépett.

Szerző(k):
Szabó Dániel