Kína megint kiadta a jelszót: véget értek a rossz idők
Jelentősen emelkedtek ma a vezető kínai részvényindexek, miután a jegybank elnökhelyettese úgy nyilatkozott: a korrekciónak már vége lehet.
Kína megint kiadta a jelszót: véget értek a rossz idők
Jelentősen emelkedtek ma a vezető kínai részvényindexek, miután a jegybank elnökhelyettese úgy nyilatkozott: a korrekciónak már vége lehet.
Kamatot emelt a kazah jegybank
A kazah központi bank pénteken azonnali hatállyal 12 százalékról 16 százalékra emelte az alapkamatot, miután a nemzeti valuta, a tenge az augusztusi leértékelés óta folyamatosan nyomás alatt áll.
Újabb nagy üzlet készül az MNB-nél
Az MNB alapítványai ezúttal 7,2 milliárd forintos alaptőkével ingatlanos céget hoztak létre. A Kasselik-Ház Ingatlanfejlesztő Zrt. név arra utalhat, hogy a Vörösmarty téri, egykori Luxus Áruháznak is otthont adó Kasselik-házat veszik/vették meg (a kép forrása: Fortepan.hu)
Jelentősen rontotta gazdasági előrejelzését az orosz jegybank
Jelentősen rontotta előrejelzését Oroszország központi bankja, amely szerint idén akár 3,9 és 4,4 százalék közötti mértékben zsugorodhat a gazdaság, az éves infláció pedig elérheti a 12-13 százalékot.
Az orosz jegybank nem változtatott az alapkamaton
Az orosz jegybank az elemzői várakozásokkal összhangban 11 százalékon tartotta az alapkamatot, mert a rubel újbóli gyengülése növelte az inflációt.