Új milliárdok az MNB alapítványainak
A Magyar Nemzeti Bank 12 milliárd forintot adott a már e nélkül is több mint 250 milliárdos vagyonú Pallas Athéné alapítványoknak, amelyből újabb ingatlancéget alapíthattak.
Új milliárdok az MNB alapítványainak
A Magyar Nemzeti Bank 12 milliárd forintot adott a már e nélkül is több mint 250 milliárdos vagyonú Pallas Athéné alapítványoknak, amelyből újabb ingatlancéget alapíthattak.
Elmaradt a meglepetés Svájcban
Változatlanul hagyta kamatszintjét csütörtökön a Svájci Nemzeti Bank (SNB), pedig voltak arra utaló várakozások, hogy esetleg tovább lazíthatnak a monetáris kondíciókon.
Dúl a harc a magyar műtárgyért
Megfellebbezte a Golgota című Munkácsy Mihály-festmény védetté nyilvánításáról szóló határozatot Pákh Imre üzletember, az alkotás tulajdonosa - olvasható a szombati Magyar Időkben.
Ez áll az ECB-meglepetés mögött - megkapta a pofont a forint
Az Európai Központi Bank (ECB) kamatdöntő ülése meglepetést hozott. Az ECB további intézkedéseket jelentett be, egyebek mellett a gazdaságösztönző csomag meghosszabbítását, illetve az eszközök bővítését. A bejelentett intézkedések az elemzői várakozások alját súrolták, azaz ennél azért többet várt volna a piac. A forint gyengült a bejelentés után.
Ez várható szerdán
A fajsúlyosabb hírek a tengerentúlról érkeznek szerdán.