Furcsa diszkriminációra vetemedtek a lengyel cégek
Lech Walesa egyik fia, aki informatikus végzettségű, nem tud elhelyezkedni, mert a neve miatt sehol sem akarják alkalmazni. Legalábbis úgy érzi, hátrányt okoz a származása.
Furcsa diszkriminációra vetemedtek a lengyel cégek
Lech Walesa egyik fia, aki informatikus végzettségű, nem tud elhelyezkedni, mert a neve miatt sehol sem akarják alkalmazni. Legalábbis úgy érzi, hátrányt okoz a származása.
Harc folyik Magyarországon a munkavállalókért az IT-szektorban
Közelharc folyik a nemzetközi mellett a hazai munkaerőpiacon is az informatikusokért, a piacról mintegy 44 ezer IT-szakember hiányzik - írja a HR-szolgáltatásokra specializálódott WHC-csoport alapján a Magyar Nemzet.
A 4iG egy év alatt 78 százalékkal növelte árbevételét
Folytatta az elmúlt évben megkezdett dinamikus növekedését a 4iG Nyrt. Az első negyedévben 8,6 milliárd forint IFRS szerint konszolidált nettó árbevételt ért el, 578 millió forint EBITDA és 311 millió forintos adózott eredmény mellett – derül ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből. A menedzsment beszámolója szerint a sikeresen zárt negyedéveknek köszönhetően további jelentős tartalékokkal és fejlődési lehetőségekkel rendelkezik a vállalat.
Akár tízezren is átképezhetik magukat informatikussá
A kedden bejelentett intézkedések nyomán ugrásszerűen bővülhet azok száma, akik a karrierváltás mellett döntenek, és egy intenzív és gyakorlatorientált képzés elvégzése után informatikus szakmát és állást szereznek - állítja a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters.
Bírságot kapott a Telekom hackere
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a törvényszék az MTI-vel.