Új módi a boltokban: bejött a képbe a fix áras bevásárlás
A világ egyik legnagyobb boltlánca, a Carrefour 30 eurós "kosarakat" vezet be a spanyolországi üzleteiben.
Új módi a boltokban: bejött a képbe a fix áras bevásárlás
A világ egyik legnagyobb boltlánca, a Carrefour 30 eurós "kosarakat" vezet be a spanyolországi üzleteiben.
India orosz betöltéssel kezeli az inflációt
India pénzügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy az orosz olaj importja az ország inflációkezelő stratégiájának része, és hogy más országok is hasonlóan járnak el.
Rendkívüli nyugdíjemelést javasolnak a kormánynak
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány hozza előre a novemberi nyugdíjemelést – számolt be az MTI. Egy nyugdíjszakértő viszont figyelmeztetett, hogy a novemberi 1,8 százalékos nyugdíjkorrekció kevés lehet.
Teljesen elszállnak az étolajárak, már minden termék drágul
Az elmúlt hónapok aszályai miatt jelentősen visszaesett az olívabogyó-termés Európa-szerte, mindez pedig az olívaolajak árát is az egekbe lökheti. A hiány pedig a napraforgó- és repceolajak árára is negatív hatással lehet, miközben azokból is hiány van.
Korai csapást mérne az inflációra az amerikai jegybank elnöke
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke annak fontosságát hangsúlyozta, hogy az inflációt még azelőtt le kell szorítani, hogy a lakosság túlságosan hozzászokna a magasabb árakhoz, és normálisként tekintené a drágulást.