Nagy lépésre készül a Huawei
A Huawei Technologies azt tervezi, hogy eladja tenger alatti távközlési kábelüzletágát. Ez az első nagyobb vagyoneladása azóta, hogy az Egyesült Államok kémkedéssel vádolta meg.
Nagy lépésre készül a Huawei
A Huawei Technologies azt tervezi, hogy eladja tenger alatti távközlési kábelüzletágát. Ez az első nagyobb vagyoneladása azóta, hogy az Egyesült Államok kémkedéssel vádolta meg.
Egy sötét trükkre jöttek rá a kínaiak? - ezt mondják amerikai szakértők
Az USA-Kína kereskedelmi háború keretében az 5G fejlesztéseknek is sikerült egy nagy pofont adnia az amerikai elnöknek azzal, hogy a Huawei ellen kemény szankciókat vezetett be és követel az USA szövetségeseitől is komoly kockázatokra hivatkozva. Miért tenné jobban az EU, ha felülvizsgálná a kapcsolatait Kínával és miért kellene óvatosabban barátkozni az ázsiai óriással? Egyebek mellett erről beszélt két amerikai szakértő is a Danube Institute által rendezett kerekasztal-beszélgetésén, ahol az 5G biztonsági kockázatait is boncolgatták.
Rejtélyes Huawei-csomagügy a FedEx-nél
Kína vizsgálatot indít a FedEx amerikai globális szállítmányozó vállalat ellen azt követően, hogy a Huawei Technologies kínai technológiai nagyvállalat csomagjait engedély nélkül "eltérítették" - számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna az MTI szerint.
Kiszivárgott: A Deutsche Telekom óva inti dolgozóit a Huawei telefonoktól
Ha el nem is tiltják a dolgozókat a kínai gyártó eszközeitől, mégis szimbolikus lépés, hogy a német társaság dolgozóit arra kéri a vezetőség, kerüljék a Huawei telefonok használatát. A Deutsche Telekom döntése érthető: az Egyesült Államokban rengeteg érdekeltségük van, miközben épp Amerikai keménykedik az ázsiai társaságokkal.
Jó hírt kapott a Huawei
Visszakerült a legnépszerűbb memóriakártyák technológiája felett őrködő SD Association tagjai közé a Huawei - írja a hvg.hu.