Életének 88. évében szombaton elhunyt Tarbay Ede József Attila-díjas író, költő, műfordító, dramaturg - tudatta a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterMedvetámadásra utaló sérülésekkel holtan találtak szombaton egy juhpásztort Romániában, Oláhkocsárd (Cucerdea) és Gyulas (Giuluº) közötti erdő környékén - közölte a Maros megyei rendőr-főfelügyelőség - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA brit hatóságok csütörtöki bejelentése szerint sikerült azonosítani azt a 39 embert, akit október végén találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén megugrott az érdeklődés, a magánszemélyek több végrendeletet készíttetnek a közjegyzőkkel, mint korábban - közölte Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke a Magyar Nemzettel. Bár már egyre többen rendelkeznek a haláluk utáni öröklésről, de sokan használják ki, hogy csökkent az illeték és családon belül tovább megy a vagyon.
Szerző(k): Szabó DánielA hétvégén 95 éves korában elhunyt Gert Boyle, a Columbia Sportswear ikonikus vezetője - jelentette be fia, Tim Boyle, a Columbia elnöke és ügyvezetője.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna89 éves korában meghalt Huszár Tibor akadémikus, szociológus, tudta meg az Index család közlése alapján. Huszár az ELTE Szociológiai Intézetének alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Szerző(k): Szepesi AnitaVajna Tímea saját Instagram-sztorijában mesélte el, hogy elkészült Andy Vajna síremléke a Fiumei úti sírkertben - szúrta ki a 24.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA rendőrség szerint valószínűleg vietnámi volt az a 39 ember, akit a múlt héten találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén.
Szerző(k): Domokos László