gazdaság

06.
11.
16:31
Lendületbe jött a német gazdaság

Lendületbe jött a német gazdaság

Lendületes gazdasági növekedést jelez előre idén és jövőre Németországban a német jegybank, a Bundesbank. A pénteken publikált havi jelentésében a válság előtti gazdasági teljesítmény elérését jelzi már a nyári hónapokra.

Szerző(k): Szepesi Anita
06.
11.
09:23
Mészáros Lőrinc nem fél a jövőtől

Mészáros Lőrinc nem fél a jövőtől

Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó nem tart attól, hogy a 2022-es parlamenti választások után esetleg a jelenlegi ellenzék kerül hatalomra, mert úgy véli, tekintélyes nagyságú cégcsoportját csak átláthatóan lehet működtetni.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
08.
23:43
A vártnál kevésbé csökkent a japán GDP

A vártnál kevésbé csökkent a japán GDP

Az előzetesen becsültnél kisebb mértékben csökkent a japán gazdaság teljesítménye az első negyedévben, de a koronavírus-járvány továbbra is súlyos hatást gyakorol a keresletre. A japán kormány kedden közzétett, második becslésen alapuló adatai szerint január-márciusban 1,0 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) az előző három hónaphoz képest. Ez kedvezőbb az első becslésben szereplő 1,3 százalékos, illetve az elemzők által várt 1,2 százalékos visszaesésnél, de az előző két negyedévben még növekedni tudott a gazdaság - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
06.
08.
15:56
Nem akartak költeni az emberek, jött is az újabb recesszió

Nem akartak költeni az emberek, jött is az újabb recesszió

Jelentősen javította az első negyedéves GDP-adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden kiadott harmadik becslésében, de a tavalyi év eleje óta dúló koronavírus-járvány közepette így sem sikerült elkerülni a duplaaljú recessziót, ami alapvetően a háztartások fogyasztásának csökkenésére vezethető vissza - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
06.
08.
14:31

Nagy az optimizmus a német gazdasággal kapcsolatban

A várt növekedés helyett csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet júniusi német gazdasági hangulatindexe a májusban elért 21 éves csúcsról. A felmérés alapján azonban ezzel együtt is lendületes fellendülésre lehet számítani a következő hat hónapban Németországban.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
06.
08.
11:39
Elkészült a jövő katasztrófa-forgatókönyve: Magyarország nagy ütést kapna

Elkészült a jövő katasztrófa-forgatókönyve: Magyarország nagy ütést kapna

Egy friss becslés szerint a világ országainak jelenlegi klímavédelmi vállalásai alapján a Föld légkörének átlaghőmérséklete 2,6 Celsius-fokkal emelkedhet az ipari társadalom megjelenése előtti értékhez képest. Ez 2050-re 0,7-8,6 százalékot radírozhat le a magyar GDP-ből attól függően, mekkora szerepet játszanak az ismeretlen tényezők.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
08.
10:59
Kellemetlen meglepetés Németországból

Kellemetlen meglepetés Németországból

Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az előző havihoz képest a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése alapján.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
06.
08.
08:00
Csalódást okozhat a Covid-19 utáni világ

Csalódást okozhat a Covid-19 utáni világ

Bár sokan reménykedtek abban, hogy a koronavírus-járvány miatti lezárások, utazási korlátozások és az életünk takarékra állítása hosszú távon is csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását és lassítja a globális klímaváltozást, szakértők a világgazdaság erőteljes visszapattanására számítanak, amelynek következményeképpen újra nagy mennyiségű fosszilis energiahordozót fogunk elégetni.

Szerző(k): Szász Péter
06.
05.
12:23
A globális minimumadóról tárgyalnak a G7-országok, Magyarország elutasítja a javaslatot

A globális minimumadóról tárgyalnak a G7-országok, Magyarország elutasítja a javaslatot

A globális társasági adó-minimumról tárgyalnak pénteken és szombaton a járvány kezdete óta először személyesen megtartott találkozójukon a G7-ek pénzügyminiszterei - írja az Euronews.

Szerző(k): Szász Péter