Nagyot javított a korábbi prognózisán a GKI Gazgaságkutató, aminek a magyarázatát a vártnál gyorsabb kilábalási tempóban találták meg - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz IMF igazgatósága kiadta a magyar gazdaságról szóló éves jelentését, amelyben megállapítják, hogy a magyar kormány megfelelő választ adott a koronavírus-járvány által generált válságra és a jegybank is alapvetően jól vizsgázott. A magyar gazdaság többek között ennek is köszönhetően idén 6 százalék feletti ütemmel növekedhet. Az IMF ugyanakkor elemzésében a bizonytalanságra és a kockázatokra is figyelmeztet, illetve a kormány néhány lépésének felülvizsgálatát is javasolja.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMár az év közepe táján visszatérhet a munkaerőhiányos gazdasági környezet, amelyben ismét a bérek emelésére kényszerülnek a cégek - ezt a következtetést vonták le a legfrissebb munkaerőpiaci adatokból az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
Szerző(k): Rácz GergőAz európai feltörekvő térség gazdaságai, köztük Magyarország az eddig vártnál valószínűleg gyorsabb ütemben lábalnak ki a koronavírus-járvány sokkjából, bár a régió közfinanszírozási kockázatai is emelkedtek az adósságállomány növekedése miatt - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett friss előrejelzésében. Az EBRD várakozása szerint a magyar gazdaság az idén behozza a koronavírus-járvány miatt elszenvedett növekedési veszteséget.
Szerző(k): Szabó DánielA Világbank feljavította Kína idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNőtt a munkanélküliségi ráta, és bár nőtt a kiskereskedelmi forgalom, messze az ideálistól a japán gazdaság helyzete.
Szerző(k): Szabó DánielEgyszerre akarunk kevesebb hőhullámot, elviselhetőbb nyarakat, illetve olcsó repülést, korlátlan fogyasztást, kényelmet. A rossz hír az, hogy a kettő együtt nem megy – nyilatkozta Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a CEU-professzora a Válasz Online-nak. A szakember szerint elszúrtuk a járványkezelést Magyarországon és a nyugati országokban is, mert a járvány sok áldozatot követelt. Ebben a tudománynak is felelőssége van, mert nem tudta üzeneteit keresztülvinni a döntéshozóknál.
Szerző(k): Domokos ErikaHatalmasra nőtt a költségvetések különbsége Magyarország keleti részének két legnagyobb városa között. Debrecen büdzséje országos szinten is kiemelkedő, emellett az utóbbi időben sorra jelentették be az érkező gigaberuházásokat és fejlesztéseket, ami újabb bevételeket jelent a településnek. Miskolc anyagi forrásai töredéke a cívisvárosénak, úgy tűnik nem dúskálnak a befektetőkben sem, valamint más jellegű problémák is sújtják a várost.
Szerző(k): Kónya Ádám