Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke felsorakozni látszik Matolcsy György, az MNB elnöke mellé abban az értelemben, hogy alapvető gazdaságfilozófiai gondolatok oszt meg a közéleti témák iránt érdeklődő olvasókkal. Nem is akármilyen ötlettel állt elő.
Szerző(k): Komócsin SándorAugusztusban sorban a harmadik hónapja romlott a ZEW gazdasági kutatóintézet német befektetői hangulatindexe és váratlanul nagy csökkenéssel kilenc havi mélypontra esett - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA jegybank elnöke szerint hiba volt pénzügyminisztériummá váltani a korábban sokkal tágabb spektrumot kezelő nemzetgazdasági tárcát. A magyar állam Matolcsy ítélkezése szerint közepesen teljesít, lehet, hogy már benne vagyunk a csapdában.
Szerző(k): Rácz GergőA Goldman Sachs jelentősen rontotta Kína folyó negyedévi gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését - közölte a Bloomberg hírügynökség hétfőn.
Szerző(k): Csernátony CsabaKubában engedélyezték a kis- és közepes vállalkozások elindítását, hogy ezzel is csökkentsék az országban kiéleződő feszültségeket.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkent az ipari termelés Németországban júniusban az előző hónaphoz képest, már a harmadik egymást követő hónapban - írj az MTI. A globális chip- és építőanyaghiány felel a visszaesésért.
Szerző(k): Szabó DánielA deltaváltozat Kínának is adott egy leckét: a kommunista vezetés költséges stratégiája, a városok elszigetelése nem állítja meg a fertőzőbb vírustörzset. Az országban ez már a gazdasági életre is veszélyt jelent és a járványkezelést is újra kell gondolni.
Szerző(k): Szabó DánielA várakozásokat jóval meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a gyáripari megrendelések Németországban, elsősorban a belföldi megrendelések fellendülésének köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Szerző(k): Szabó Dániel