Kis reményre ad okot a forint árfolyama
A forint esetében már az is jó hír, ha egy picit elmozdul az erősödés irányába. Most is ez történt, és remélhetőleg ezt a tendenciát folytatja napközben is.
Kis reményre ad okot a forint árfolyama
A forint esetében már az is jó hír, ha egy picit elmozdul az erősödés irányába. Most is ez történt, és remélhetőleg ezt a tendenciát folytatja napközben is.
Most minden kiderül: lerántják a leplet, hogy mennyivel ért kevesebbet a pénzünk
A héten ismerteti a 2024-es évre vonatkozó inflációs adatot a Központi Statisztikai Hivatal. Emellett az ipar és az építőipar teljesítményéről is megérkeznek a friss adatok. Az elmúlt héten többek között a turizmus és a kiskereskedelem számait ismerhettük meg.
Jól tartotta magát a forint, bár egy kicsit megremegett
Péntek estére vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéshez képest.
Bombaformában a munkaerőpiac: kilőtt a dollár, aggódhat a forint
Tűkön ülve várták a hónap egyik meghatározó makrogazdasági adatát a piacok. A friss információk irányba állíthatják a kötvény- és részvénypiacokat és a forintnak is megmutathatják, merre van előre.
Lássuk, ütik-e ma is a forintot?
Minimálisan gyengült az elmúlt órákban a forint, a szint viszont még így sem éri el a 414-et az euróval szemben.. A dollár viszont ennél jobban erősödött a forinthoz képest.