Az amerikaiak többsége úgy véli, hogy a főiskolai vagy egyetemi végzettség ma már elengedhetetlen a jó álláshoz.
Szerző(k): Domokos LászlóA vállalatok a készülő jogszabályi változások miatt kivárnak a létszám-, illetve bérfejlesztési tervekkel. Ebben csak megerősíti őket a gazdasági környezet romlása, ami visszafoghatja a munkaerőpiac hagyományos őszi felfutását.
Szerző(k): Kiss MelindaA gazdasági felsőfokú végzettségű szakembereket (műszaki mérnökök, közgazdászok) az ország egész területéről várják, míg a fizikai munkakörben foglalkoztatottakat főként a szűkebb régióból.
Szerző(k): Diószegi JózsefA magyar gazdaság növekedésének lassulását tükrözik a most közölt foglalkoztatási adatok - mondták az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a beinduló közfoglalkoztatás ellenére sem várható érdemi javulás a foglalkoztatottságban a versenyszférában egyre lassuló a munkaerő-piaci bővülés miatt.A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében ugyanakkor hangsúlyozza: az ipari termelésben tapasztalható visszaesés, illetve a gazdasági növekedés lendületvesztése nem éreztette hatását a foglalkoztatottsági adatokon.
Szerző(k): MTI-EcoA tavalyinál több idénymunkásra van szükség a hazai szőlőkben, ám a termelők tapasztalatai meglehetősen rosszak az alkalmi munkásokkal. Voltak, akik kényszerből ukrán és román munkaerőt toboroztak, mert a helyiek csaknem 40 százaléka az első fizetés után nem jelent meg többé.
Szerző(k): Körtési ZsoltAz első vállalati nyugdíjprogramok a gyorsan dönteni képes kisebb cégeknél jöttek létre. A kötött, éves személyzeti költségvetéssel rendelkező közepes és nagyvállalatok várhatóan január 1-jével hozzák létre nyugdíjprogramjaikat.
Szerző(k): B. Varga JuditTovább csökkent a munkanélküliség Németországban, ha nem is annyival, amennyit a szakértők vártak.
Szerző(k): NAPIDecember óta 13 ezerrel nőtt a munkahelyek száma Magyarországon - jelentette be Burány Sándor foglalkoztatásügyi miniszter. A mai nappal kétmilliárddal 2,6 milliárd forintra emelték a Munkaerőpiaci Alap tőkéjét.
Szerző(k): Kolozsi Pál