BUX 143373.91 -0,36 %
OTP 45720 -0,82 %
header

fertőzés

08.
01.
14:50

Infektológus: a koronavírus súlyos elváltozásokat okoz, veszélyesebb, mint az influenza

Fontos a gének vizsgálata, hogy kiderül, miért okoz sok gyógyultnál maradandó károsodást a koronavírus. Az is kérdés, hogy mi a különbség az egyes vírustörzsek között, mert ez a védőoltások sikerességét is befolyásolja. A mostani járvány második hullámának az a nagy kérdése, hogy a gazdasági összeomlás miatt hányan lesznek öngyilkosok, vagy a tavasszal elhalasztott beavatkozásoknak hány embernél lesznek szövődményei. A koronavírus mellett nem tűntek el más fertőzőbetegségek sem, ami még veszélyt jelenthet - többek között ezekről a kérdésekről beszélt Prinz Gyula infektológus a Magyar Narancs legfrissebb számában megjelent interjújában.

Szerző(k):
Szabó Dániel
07.
31.
19:58

Ennyibe került a kiskunhalasi járványkórház - itt a kormány válasza

Orbán Viktor március 13-án jelentette be a kiskunhalasi járványkórház felépítését. Április 21-én pedig már át is adták a 150 férőhelyes konténerkórházat, amely Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szavai szerint mérnöki bravúrral készült el. Július 30-án Pintér Sándor belügyminiszter államtitkára egy írásbeli képviselői kérdésre elárulta, mennyibe is került a kiskunhalasi börtön területén felépült, csili-vili, a legmodernebb orvostechnikával felszerelt intézmény.

Szerző(k):
Szepesi Anita