Fontos határidő közeleg a felsőoktatásba felvételizőknek
Jövő keddig van lehetőség a megadott képzések sorrendjének módosítására.
Fontos határidő közeleg a felsőoktatásba felvételizőknek
Jövő keddig van lehetőség a megadott képzések sorrendjének módosítására.
Már nem kell sokat izgulni a pontokért, de azért még ne dőljünk hátra
Idén közel 121 ezren jelentkeztek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A 2024-ben felvételizők nagy változást tapasztalhattak a korábbi évekhez képest, ugyanis az új felvételi rendszer alapján jelentősen megváltott a pontszámítás. Nem könnyű eligazodni, ezért összeszedtük, hogy mi változott, illetve milyen határidőket kell észben tartaniuk a jelentkezőknek.
Új egyetemi szakok indítása került veszélybe
Az akkreditációs bizottság 4 hónapos leállása az egyetemi élet fejlesztésében egy év kimaradást jelenthet, illetve veszélyezteti a februárban kezdődő keresztféléves, illetve a jövő tanévben induló képzések elindítását.
Kemény időszakon vannak túl a diákok - Tűkön ülve várják a ponthatárokat
A héten véget érnek az érettségi vizsgák, a felvételi ponthatárokat pedig július 24-én hirdetik majd ki.
Újabb infók jöttek a ponthatárok kihirdetéséről
Már nyilvános, hogy Budapesten a ponthatárváró esemény helyszíne idén is a Budapest Park lesz.