Magyarországon hatéves csúcsot ért el a pontos számlafizetők aránya, azonban a háztartások jelentős része továbbra is anyagi nehézségekkel küzd, a lakosság csupán 40 százaléka biztos abban, hogy hitel nélkül meg tudna oldani egy nagyobb, váratlan kiadást.
Szerző(k): T. E.A magyarok még épphogy kékek, de a britek már bevörösödtek. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek, vagyis az ultrafeldolgozott ételek a legfrissebb kutatások szerint kiemelten károsítják az egészséget.
Szerző(k): Sánta AndrásA Gartner elemzői becslése szerint 2025-re globálisan 85 millióra emelkedhet az ilyen járművek aránya. A bővülésben Kínáé lehet a főszerep, de várhatóan az európai új-autó piacon is minden ötödik gépjármű akkumulátorral fog működni.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA kelet-közép-európai régió növekedése, az árak stabilizálódása és a tőkebeáramlás javuló feltételeket jeleznek előre 2025 második felére az ingatlanbefektetési piacon.
Szerző(k): Farkas TiborElrettentőek a számok a katonai alkalmasság és hajlandóság terén – többek között erről beszélgettek katonai és geopolitikai szakértők az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány rendezvényén. Az amerikai fiatalok mindössze 23 százaléka alkalmas katonai szolgálatra, míg Nyugat-Európában a megkérdezettek több mint fele nem hajlandó harcolni hazájáért. A szakértők azt is elárulták, mi áll a háttérben.
Szerző(k): Rádi BalázsChristine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke szerint az Európai Unió javíthat jelenlegi helyzetén, ha tárgyal az Egyesült Államokkal az esetleges kereskedelmi vámokról, az azonnali ellen intézkedések helyett.
Szerző(k): Kiffer AnnaDonald Trump második elnöksége a NATO jövőjét illetően is rengeteg kérdést vet fel. Abban mindenesetre egyetértenek az elemzők, hogy az európai országoknak a republikánus elnökjelölt győzelme nyomán növelni kell a védelmi kiadásaikat. Hogy ezt mennyire hatékonyan és mennyire egységesen tudják megtenni, az már egy másik kérdés. A német és francia kormány ingatagsága mindenesetre nem kedvez az egységesebb európai fellépés kialakításának.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennDráguló földgáz és bizonytalanság szövi át az öreg kontinens energiaügyi kilátásait a soron következő télre, ami nem pusztán közeleg, hanem hidegebb lehet, mint a korábbi.
Szerző(k): Sándor Zoltán