Belőtte a karácsonyi árfolyamát a forint
Úgy tűnik, a befektetők is megpihentek egy kicsit.
Belőtte a karácsonyi árfolyamát a forint
Úgy tűnik, a befektetők is megpihentek egy kicsit.
Erősebb forintot hozott a Jézuska a fa alá
Erősödött a főbb devizákkal szemben a magyar fizetőeszköz hétfőn.
Orbán Viktor jól számolt: már most behúzta a '26-os választásokat?
Megy a matek, és most úgy tűnik, hogy a kormányzat gazdasági programjai 2025 második felében, vagy 2026 elején fejtik ki a hatásukat. Ugyanakkor az elemző elárulta, létezik olyan forgatókönyv, ami pesszimistább, mint Orbán Viktor terve.
Idén csak a külföldbe kapaszkodva tudott menetelni Budapest
Közel harmadával emelkedett idén a BUX index, azonban ennek egy jó része a forint gyengülésének volt köszönhető. A maradék jó teljesítmény is csak azért volt, mert a nagy nemzetközi piacok húzták magukkal a magyar részvényeket is.
Az olaj és a gáz ára is megugrott Európában
Alapvetően gyengüléssel nyitották a hetet a vezető nyugat-európai tőzsdék, de volt, ahol nagyobb árfekvés állt be.