A Nitrogénművek sikerrel jött ki a válságból
Az idei év kiemelkedően jól alakult a Bige cégcsoport számára és egyik legsikeresebb évét zárja a Nitrogénművek Zrt. - mondta el Bige László, a társaság tulajdonosa a Vidék Magazinnak adott interjújában.

Már készülnek a veszteségekre a bankok
A céltartalék magas volt az idén, emiatt az első kilenc hónap eredménye csak a fele a tavalyinak, de a mutatók összességében véve nem rosszak a hazai bankszektorban.
Kiderült, hogyan teljesített Nagy Feró cége a válság előtt
Két éve duplázta árbevételét, azóta százmillió forint feletti éves forgalmú cég a januárban 75. életévét betöltő, ma is aktív Nagy Feró vállalkozása.
A sikeres modell mentheti a magyar vidéket
Helyi termékek népszerűsítésére számos program indult a magyar vidéken az elmúlt években. Akad köztük olyan, amely a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság alatt is sikereket tudott elérni. Egyre többen csatlakoznak a hajdúnánási önkormányzat kezdeményezéséhez és válnak a Nánási Portéka védjegyhasználóivá.
A biztosítók eddig csak nyertek a járvánnyal
Növekvő díjbevétel, csökkenő kárkifizetés és rekord összegű profit - így fest a biztosítók első kilenc hónapja a jegybank friss adatai alapján.