Mivel lepheti meg Orbán Viktor egész Európát?
Orbán Viktor mérlegeli, hogy a Fidesz élén valami új kezdeményezést indítson Európában, ha kikerülnének az Európai Néppártból. Az első hely, ahol tárgyalni fognak, Lengyelország.
Mivel lepheti meg Orbán Viktor egész Európát?
Orbán Viktor mérlegeli, hogy a Fidesz élén valami új kezdeményezést indítson Európában, ha kikerülnének az Európai Néppártból. Az első hely, ahol tárgyalni fognak, Lengyelország.
Övön aluli ütést vittek be Webernek Orbán miatt
Az Európai Unió nem fecsérelheti el az erejét apróságok szabályozására, csak az olyan nagy jelentőségű ügyekkel szabad foglalkoznia, mint a külső határ védelme - hangoztatta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a párt hagyományos hamvazószerdai nagygyűlésén az MTI szerint. A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az ellenzéki Zöldek szónokai bírálták, a szintén ellenzéki, jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője pedig üdvözölte a magyar kormány politikáját a migrációval foglalkozó kampány körüli vitával összefüggésben a hagyományos hamvazószerdai politikai gyűléseken.
Weber: az EU-nak fel kell nőnie
A menekültkérdés a 2019-es választási év első számú témája - mondta az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatban Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje egy szerdai bajorországi beszédében az MTI szerint.
Mit lép Orbán Viktor? Elkészültek a forgatókönyvek
Orbán Viktor előtt öt forgatókönyv áll azt követően, hogy az Európai Néppárt vezetősége úgy döntött: a pártcsalád március 20-ai tanácskozásán napirendre veszik a Fidesz kizárásának ügyét - találgatja Magyarország miniszterelnökének lehetőségeit a külföldi sajtó.
Nem került napirendre a Fidesz kizárásának kérdése az EPP frakcióülésén
Nem került napirendre a Fidesz kizárásának kérdése az Európai Néppárt (EPP) szerda délelőtti brüsszeli frakcióülésén - tudta meg a MTI.