Jelentősen visszaesett idén a Németországba látogató orosz turisták száma. A Wirtschaftswoche számításai szerint ez több, mint 250 millió eurónyi bevételkiesést eredményezett a német gazdaságnak. A három terület, amely legjobban megérzi a visszaesést a kiskereskedelem, a gyógyturizmus és a hotelek.
Szerző(k): EconomxElőször hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt - jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője. Stumpf Tibor (képünkön) a transzplantáción átesett beteg jól van.
Szerző(k): MTIBábolnán a jövőben nem kell megfizetniük a kommunális adót mindazoknak, akik évente igazoltan részt vesznek tüdőszűrésen, méhnyakrákszűrésen, illetve vastagbélrákszűrésen.
Szerző(k): MTISzépen alakult az idei év az üdítőital gyártó számára, amely nem csak az élénkülő fogyasztói környezetnek, hanem a vállalat újabb-és újabb marketingakcióinak is köszönhető - mondta Niklós László, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója (képünkön). Az interjúból az is kiderül, hogy miért mentek össze a kólás palackok.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagyon alacsony szintű a magyarok egészségtudatossága, pedig az éves egészségügyi kassza 3-5 százalékát, évi 50-60 milliárd forintot hozhatna csupán az, ha a betegek tartósan betartanák az orvosi utasításokat - derül ki a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. kutatásából.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Szent Imre Egyetemi Oktatókórház vezetése közleményben reagált az intézményről szerdán megjelent sajtóhírekre. A kórház tájékoztatása szerint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon 20 orvos státusz van, ebből jelenleg 5 nincs betöltve.
Szerző(k): InforádióA magyar nők számára sokkal fontosabb az, hogy mi nincs egy kozmetikumban, mint az, hogy mi a fő összetevője – derül ki a német CD kozmetikai márka és az NRC piackutató reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): EconomxA bécsi kamaszlányok 20 százaléka jobban aggódik a testsúlya és alakja, mint a családon belüli konfliktusok miatt. Egyharmaduk retteg az elhízástól, több mint háromnegyedük pedig csontsovány szeretne lenni – derül ki egy friss felmérésből.
Szerző(k): Economx