Magyarországon nyit labort a biotechnológiai cég
Kelet-Közép-Európa egyik leggyorsabban növekvő sturtupja tavaly 20 millió euró értékű tőkebefektetést kapott.
Magyarországon nyit labort a biotechnológiai cég
Kelet-Közép-Európa egyik leggyorsabban növekvő sturtupja tavaly 20 millió euró értékű tőkebefektetést kapott.
Támadnak a rokonok, ütik a nővéreket, az eü-dolgozók katonákat akarnak a kórházakba
Csak 2023-ban 16 ezer betegek és hozzátartozók által okozott fizikai és szóbeli támadás és inzultus érte a kórházak dolgozóit országszerte.
Eltűnt egy csomó beteg, nem tudnak róluk semmit
A Medicina 2000 Szövetség elemzése szerint, nem tudják, hogy ötezer beteg taj-számával Dunakeszin mi lett.
Semmibe veszik az időpontot - Előre kérnének pénzt a szakrendelők a betegektől
Egy jó időre lekerült a szakrendelők államosításának témája a kormány asztaláról, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egy egészségügyi konferencián. Bemondták az ezer forintos lemondási díjat is, de ez csak tervezet.
Orbán Viktor már hangol: jöhetnek a nagy őszi bejelentések
A jelek szerint a magyar politikai életben is berobbant a munkaszezon: a kormányülés után a szokásos kormányinfó következik.