Itt a figyelmeztetés: a tehetségek ranglistáján is visszaestünk
Túl keveset költ Magyarország az agysejtekben rejtőzködő vagyon gyarapítására.
Itt a figyelmeztetés: a tehetségek ranglistáján is visszaestünk
Túl keveset költ Magyarország az agysejtekben rejtőzködő vagyon gyarapítására.
Velkey György: Újra kell gondolni az orvosi bértáblát
Az új ügyeleti rendszerről, a várólistákról és az állami és magánellátás kapcsolatáról is beszélt a Inforádióban a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Egyedülálló technológia: bevetették a robotot a térdprotézis-műtéteknél
A mesterséges intelligencia is segíti a sebészek munkáját, a csípőprotézis-műtétnél is használják már CORI-t.
Nem lelkesek Várhelyi Olivér új posztja miatt - sem Szijjártó, sem az állatvédők
Eddig az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős magyar biztosa új területért, az egészségügyért és állatjóletért lenne felelős a jövőben.
Varga Mihály elmondta, mennyit költöttek az egészségügyre 14 év alatt
A pénzügyminiszter szerint amiért ma számon kérik az egészségügyi kormányzatot, az pont abból az időből eredeztethető, amikor szakemberek tömegével hagyták el a pályát 2010 előtt.