Hétfőig tart ki a görög bankok pénze
Egymilliárd euró forgóeszközzel rendelkeznek a görög bankok, működésük biztosítása hétfőtől már az Európai Központi Bankon (ECB) múlik - közölte pénteken a görög bankszövetség elnöke.
Hétfőig tart ki a görög bankok pénze
Egymilliárd euró forgóeszközzel rendelkeznek a görög bankok, működésük biztosítása hétfőtől már az Európai Központi Bankon (ECB) múlik - közölte pénteken a görög bankszövetség elnöke.
Mikor jön az igazi pánik a görögök miatt?
Itt újra elolvashat egyben mindent, amit jelenleg tudni érdemes a görög válságról, kérdezz-felelek formájában - Trippon Mariann és Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzőinek köszönhetően.
Az ECB vezetése aggódik a görögök miatt
Az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsát nyugtalanítja, hogy milyen hatást gyakorolhat a görög válság az euróövezet pénzpiaci stabilitására - derült ki a kormányzótanács június eleji ülésének jegyzőkönyvéből.
Mégis temethetjük az eurót
Annak ellenére, hogy a piac az elmúlt néhány órában megnyugodott és a hétfőn eső euró erősödni tudott a dollárral szemben, ez nem hatotta meg a Goldman Sachs elemzőit. Szerintük ez csak átmeneti jelenség, a cél a paritás, sőt, az alatti euróárfolyamok.
Görögország erre a 10 pontra mondott nemet - itt a lista
Péntek este az ECB és az IMF javaslatcsomagját utasította el Athén, köztük az áfa- és nyugdíjreformot, a társasági adó emelését, több szolgáltatási szektor liberalizálását, repterek és kikötők privatizálását.