Komoly kockázatot vállaltak Orbánék, új világrend születik
A szakértő szerint új világrend születik. Az Orbán-kormányzat pedig komoly kockázatot vállalva, történelmi perspektívából sem mindennapi mutatványra készül.
Komoly kockázatot vállaltak Orbánék, új világrend születik
A szakértő szerint új világrend születik. Az Orbán-kormányzat pedig komoly kockázatot vállalva, történelmi perspektívából sem mindennapi mutatványra készül.
Putyin várja Trump hívását: Moszkva kész a kemény alkudozásra
Oroszország szerint az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést a kapcsolatok normalizálására.
Lavrov: ha Trump lett volna az előző négy évben az elnök, nem lett volna konfliktus
Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter elismerte Donald Trump szavait, aki első beszédeinek egyikében már kijelentette, hogy hiba volt Ukrajnát bevonni a NATO-ba. Lavrov Biden, Blinken és Guterres hozzáállását is kritizálta.
A magyar forint épp alázza az amerikai dollárt, jöhet Donald Trump vámháborúja
Fogalmazhatunk úgyis, hogy a magyar forint nagyot erősödött, de valószínűleg inkább az amerikai dollár gyengült, méghozzá nem is keveset. A pénzügyi elemzők, akik tisztában voltak Donald Trump győzelmével, most egészen más jellegű eseményekre számítanak.
Trumpot másolják: Argentína otthagyja a WHO-t
Argentína kilép az Egészségügyi Világszervezetből. Donald Trump első intézkedési között volt, hogy az Egyesült Államokat kiléptesse, most a dél-amerikai ország is követi.