Karácsony Gergely bejelentette: Nem megy csődbe Budapest
Karácsony bejelentette, hogy a főváros nem megy csődbe, majd félreérthetetlenül bemutatott a kormánynak.
Karácsony Gergely bejelentette: Nem megy csődbe Budapest
Karácsony bejelentette, hogy a főváros nem megy csődbe, majd félreérthetetlenül bemutatott a kormánynak.
Meghátrált a kormány, mégis feltétel nélkül fizet Budapestnek
Budapest 12 + 8,8 milliárd forintot kap a kormánytól az év végéig. Ezt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője jelentette be. Karácsony Gergely válaszul közölte: már várja is az utalást.
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Fizetésképtelenné vált a német nagyvállalat, így több száz dolgozója is kárát látja az újonnan beharangozott csődnek, méghozzá az ünnepek előtt.
Karácsony Gergely: Nem fordulhat elő, hogy Budapest ne kapjon pénzt
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány csak arra vár, hogy a fővárost „megmenthesse” a csődtől, ezért vár a Közgyűléstől kinyilatkoztatást. Ebben viszont nem fognak beleállni. Azt is elmondta, szerinte köze lehet a Tisza Párt budapesti frakciójának ahhoz, hogy zárkózik a Fidesz.
A kormány határozatba foglalta, hogy várja Budapest bejelentését a csődről
Ha Budapest fizetésképtelenné válik, a kormány lép a közszolgáltatások és a tömegközlekedés zavartalan működése érdekében.