Új kontrollanyagot fejlesztett ki a hibás koronavírus-teszteredmények kiküszöbölésére az Európai Bizottság tudományos szolgálata, a Közös Kutatóközpont (KK) - közölte szerdán az Európai Bizottság magyarországi képviselete az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) jelen lévő három munkáltatói szervezet és három szakszervezeti konföderáció közösen felkérte a kormányt, hogy a koronavírus-járvány okozta foglalkoztatási válság enyhítése érdekében széles körben vállalja át a bajba jutott vállalatoktól a bérköltségek mintegy 50-80 százalék körüli hányadát. A konstrukció "nagyon jelentős" költségvetési hozzájárulást igényelne.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kínai hátterű CECZ Közép-európai Kereskedelmi és Logisztikai Együttműködési Övezet Kft. szállított a Semmelweis Egyetemnek védőeszközöket és Covid-19-teszteket, nettó 8,3 millió euróért (mintegy 3 milliárd forintért).
Szerző(k): Németh GézaDonald Trump miután az elmúlt hetekben hol elbagatelizálta a járványt, most éppen arról beszélt, hogy fájdalmas hetek várnak az Egyesült Államokra, mivel a koronavírus veszélyesebb, mint a szezonális influenza.
Szerző(k): Szabó DánielSok országban a hatóságok, sőt maga az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is azt hangoztatja, hogy egészséges embereknek fölösleges maszkot hordaniuk, illetve, hogy a házilag készített vagy akár a sebészi maszkok sem védenek a vírusfertőzéstől. Ezt másképp gondolja egy seattle-i nonprofit kutatóintézet munkatársa, aki egyebek mellett korábbi, maszkok áteresztőképességét is vizsgáló tanulmányon keresztül mutat rá, mennyi értelme lehet a maszkok hordásának - akár a házilag készítetteknek is. Egy biztos, ártani senkinek sem árt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzokatlan dolog történt Brüsszelben. Az Európai Bizottság szóvivője - a testülettől meglepő módon - reagált egy politikusi beszédre, mégpedig Orbán Viktor pénteki felszólalására és azt is megüzente neki, hogy "éberen" figyelik az európai normák betartását a politika minden területén.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSpanyolországban 832-en hunytak el egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés következtében, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 5690-re nőtt - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium által szombaton közzétett hivatalos napi tájékoztatóból az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Bosch termékét áprilisban kezdhetik használni, ami 95 százalékig pontos és nagyon gyors.
Szerző(k): Szabó Dániel