Óva intek mindenkit, hogy egy oltás után úgy érezze, hogy övé a világ - mondta Szlávik János az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): Domokos LászlóMárcius 1-vel megszűnt az egészségügyi szakdolgozók közalkalmazotti jogviszonya és hatályon kívül helyezték a kollektív szerződésüket. Azok, akik aláírták az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést április elején kapták meg ennek hatálya alatt az első fizetésüket. Nagyon sokan most szembesülnek azzal, hogy a korábbi bérük 20-30 ezer forinttal, vagy akár ennél is nagyobb mértékben csökkent. A szakszervezet szerint nem egységes a kép: bizonyos kórházakban elkezdték megvágni az ügyeleti díjak, pótlékok mértékét, másutt viszont megtartják a korábbi juttatásokat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány az Operatív Törzs javaslatára 2021. április 19-ig meghosszabbítja a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét.
Szerző(k): Rácz GergőA felnőtt francia lakosság 90 százalékát be kellene oltani a koronavírus ellen szeptember 1-ig ahhoz, hogy az élet teljesen visszatérhessen a normál kerékvágásba az országban a párizsi Pasteur Intézet szerdán közzétett tanulmánya szerint.
Szerző(k): Rácz GergőTovábbra is tanszüneti menetrend van érvényben, de változik a járatok sűrűsége.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz.
Szerző(k): Rácz GergőA korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs a testület szerint.
Szerző(k): Rácz GergőAndrej Babis cseh kormányfő szerdán menesztette tisztségéből Jan Blatny egészségügyi minisztert. A szaktárca új vezetője Petr Arenberger, a prágai Vinohrady kórház eddigi igazgatója lett.
Szerző(k): Rácz Gergő