Máris megfeneklett a mesterterv? Cáfolja Vitézy Dávidot a MOHU Rákosrendező ügyében
A hulladékgazdálkodási vállalat szerint a hulladékkoncesszió bevételeiből biztosan nem veszi meg a területet a Főváros.
Máris megfeneklett a mesterterv? Cáfolja Vitézy Dávidot a MOHU Rákosrendező ügyében
A hulladékgazdálkodási vállalat szerint a hulladékkoncesszió bevételeiből biztosan nem veszi meg a területet a Főváros.
A kormány 5 ezer forintot fizet a menekültek után, több mint egymilliárdos lett a számla
Az éves összesítés alapján kiderült, hogy tavaly több mint 209 ezer olyan nap után fizettek fajlagos támogatást, amely során a helyi önkormányzat igazolta, hogy ideiglenes védelemre jogosultat szállásolt el.
Rákosrendezői vereség: egy nem létező törvényi helyre hivatkozott a kormány
Kis túlzással 24 órával ezelőtt még úgy volt, hogy a kormányzat egy arab befektetővel közösen megépíti Rákosrendezőn a Grand Budapestet és/vagy a Maxi Dubajt. Ma már ott tartunk, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely azt közölte, 25 év múlva a főváros befejezi a terület fejlesztését.
Karácsony Gergely nyugdíjas lesz, mire a Rákosrendező projekt megvalósulhat
A főpolgármester a Rákosrendező projekttel kapcsolatos kormányzati döntésről azt mondta: ez nagy győzelem Budapestnek, de a háború még nem dőlt el, a megvalósítás érdekében még rengeteg egyeztetésre van szükség a kabinettel.
Budapest az innovátorok központja lehet
Közösségi irodát nyitott az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Budapesten, az innovatív vállalkozásokat többek között finanszírozási tanácsadással, képzési programokkal is segítik.