A tíz évvel ezelőtti, recesszióval kísért pénzügyi válság óta nem jelent meg olyan kevés új vállalati részvény a Londoni Értéktőzsdén (LSE), mint az idén. Elemzői vélemények szerint ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) folyamatát övező bizonytalanság - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Unió bármikor szívesen látná ismét tagjainak sorában a kilépni készülő Nagy-Britanniát - idézi Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke csütörtöki, a The Guardian című napilap online kiadásában megjelent cikkét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁtvették a finnek az EU soros elnökségét, miközben szépen megbukott Manfred Weber, amihez összekacsintott Emmanuel Macron és Orbán Viktor. Bige László milliárdos végül újraindíthatta műtrágyagyárát, a magyarok pedig a családtámogatási kedvezményekkel szépen túljártak a kormány eszén. Theresa May átadta a brexitstafétát, a világ elkezdett aggódni Merkelért. Ezek történtek júliusban.
Szerző(k): Szabó DánielCsaknem a kétszeresére emeli a brit kormány azoknak az elsősorban tudományos, egészségügyi és ipari kutatással foglalkozó szervezeteknek a számát, amelyek a jövőben jogosultak lesznek magasan képzett külföldi szakemberek toborzására gyorsított letelepedési és munkavállalási eljárás felajánlásával - közölte hétfőn Priti Patel brit belügyminiszter.
Szerző(k): Szász PéterA londoni parlament alsóháza második olvasatban megszavazta a kormány és az EU válási megállapodását. További néhány nap tárgyalás következik január elején, majd amikor végleg átmegy a törvény a törvényhozáson, jöhet a brexit. De ez még nem a vége.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump elnök nagy tervekkel érkezett Vietnamba, hogy aztán csalódottan álljon fel az asztaltól Kim Dzsongun észak-koreai diktátor mellől. Az EP-választásra fordulva a kormány Soros- és Juncker-plakátjai plakátjai már mindenkit felidegesítettek. Orbán Viktor miniszterelnök pedig bejelentette a családvédelmi akciótervet. Kiderült, hogy Európa legtöbb bevándorlója ukrán, a brexitnél pedig szinte eldőlt, hogy elhalasztják. Ez történt 2019 februárban.
Szerző(k): Szabó DánielJanuárban végre búcsút inthetünk a távozni vágyó briteknek.
Szerző(k): Rácz GergőA konzervatív párti brit kormány elsődleges feladatának tekinti az Egyesült Királyság kiléptetését az Európai Unióból a távozás jelenleg érvényes január 31-i határnapján - áll a Boris Johnson miniszterelnök vezette kormány csütörtökön bemutatott új törvényalkotási és cselekvési programjában. A programcsomag fő pontjait II. Erzsébet királynő ismertette a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában.
Szerző(k): K. Kiss Gergely