Boris Johnson brit miniszterelnököt és a legutóbbi választáson győztes Konzervatív Pártot már csak saját pályáján verheti meg az ellenzék, azaz arról kell meggyőznie a szavazókat, hogy jobb brexitet csinálnának, mint a toryk. Éppen ezért a brit kormány legfőbb ellensége saját esetleges ostobasága.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Királyság nem köthet szabadkereskedelmi megállapodást az USA-val, ha a londoni parlament elfogadja azt a törvényt, amely felülírja az ír-északír határ nyitva tartását szolgáló, tavaly kötött EU-brit megállapodást - jelentette ki Joe Biden.
Szerző(k): Komócsin SándorUrsula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke szerdán tartotta első évértékelő beszédét az Európai Parlamentben. Ebben elsők között beszélt a koronavírus-járványról és az amiatt kialakult válságról. A bizottság elnöke szerint az elsődleges prioritás, hogy átsegítsük egymást a válságon. Von der Leyen bejelentette egyebek mellett, hogy az Európai Bizottság javaslatot fog tenni az európai minimálbérre, mert az "működik" a munkahelyek megvédésében. Ennek kidolgozására pedig felkéri a tagállamokat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNémetország mint az EU soros elnöke látszólag nem igazán törődik a Magyarország és Lengyelország körüli jogállamisági problémákkal, az első fél tucat fontos politikai-gazdasági probléma között, amit a német vezetésnek kezelnie kell, a brexit is csak az utolsó helyre került.
Szerző(k): Komócsin SándorBoris Johnson brit miniszterelnök szerint London egyáltalán nem kíván élni azokkal a jogkörökkel, amelyeket a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes pontjait potenciálisan felülíró törvénytervezet nyújtana.
Szerző(k): Szepesi AnitaNagy kavarodást okozott a piacon a múlt héten, hogy a brit kormány nem volt hajlandó teljesíteni az EU kérését és ezzel megint csak megnőtt az esélye a rendezetlen brexitnek. A font úgy kezdett el gyengülni, hogy közben a hedge-fundok nagy tételben fogadtak erősödésére. Csak azért nem esett többet, mert a spekulánsok nem hiszik el, hogy a brit kormány nem blöfföl.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA brit politikai életben hosszú ideje nem tapasztalt ellenállás bontakozott ki hétfőre azzal a törvénytervezettel szemben, amely több pontban ellentmond az EU-val tavaly októberben elért Brexit-megállapodás egyes sarkalatos fejezeteinek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaCharles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnapi Twitter-üzenetében a brexit-egyezmény teljeskörű végrehajtására szólította fel az Egyesült Királyságot az írországi béke és stabilitás, valamint az egységes piac integritásának megőrzése érdekében - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika