A hatósági ügyintézés szempontjából kiemelt üggyé nyilvánította a kormány a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó visontai búzafeldolgozó üzem beruházását. A kormány honlapján egy hónapja jelent meg a tervezet, a rendelet most a Magyar Közlönyben olvasható.
Szerző(k): Németh GézaA Richter elkötelezett oroszországi gyárának fejlődése mellett, ezért vizsgálja a lehetőségét annak, milyen további beruházásokkal erősíthetné ottani tevékenységét. A magyar gyógyszergyár az orosz piac jelentős szereplője.
Szerző(k): Korányi G. TamásNéhány héten belül elérhetővé válnak az Irinyi terv keretében kiírt pályázatok feltételei, a kormány a nagyvállalati beruházási támogatások és az Irinyi terv előirányzata révén 17 milliárd forintot fordít a beruházások ösztönzésére - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán.
Szerző(k): MTIA Balaton víztömegének megnövekedése miatt korszerűsíteni kell a levezető Sió csatornát is, ennek a tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Szerző(k): Németh GézaA növekedési hitelprogram (nhp) harmadik szakaszában idén január 1. és szeptember 30. között a vállalkozások 231,8 milliárd forint összegű szerződést kötöttek, amelynek 68 százaléka új beruházási hitel, 32 százaléka pedig új lízingügylet - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoAz Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) 50 milliárd forint (mintegy 160 millió euró) összegű, garanciával kiegészített pénzügyi támogatást bocsáthat akár 2000 - főleg mezőgazdasági - magyarországi kisvállalkozás rendelkezésére.
Szerző(k): EconomxLengyelország le akarja körözni a világot az elektromobilitás területén, mégpedig oly módon, hogy tíz éven belül elárasztják az ország útjait villanyautókkal. Még a híres Ursus traktorgyárat is csatasorba állítják.
Szerző(k): Barabás JúliaEgyre gyengébb növekedési adatokat jeleznek előre a szakértők Lengyelországban, idén akár három százalék alá eshet a bővülés üteme, ami a magyar GDP-re emlékeztet. A gondot főként az építőipar megroggyanása okozza.
Szerző(k): Barabás Júlia