A magyar gazdaságból épp az hiányzik, amit leromboltak: a kiszámíthatóság és a biztonság - mondta a Napi.hu-nak adott interjúban Király Júlia közgazdász. A volt jegybankár jól megválasztott pillanatnak és technikának tartja a forintosítást. Jelentős változásokra számít a magyar bankpiacon.
Szerző(k): Domokos LászlóAz orosz Sberbank nyeresége 2014 harmadik negyedévében 71,3 milliárd rubelre (388 milliárd forintra) csökkent a 2013-as harmadik negyedévi 94,6 milliárd rubelről a bank negyedéves jelentése szerint.
Szerző(k): MTI-EcoAz amerikai bankágazat 38,7 milliárd dollár adózott eredményt ért el a szeptember végével záródott három hónapban, ez 2,6 milliárd dollárral, 7,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál az amerikai betétbiztosítási alap (FDIC) keddi közlése szerint.
Szerző(k): MTI-EcoHónapok óta nem jutnak hozzá betéteikhez a Krím félsziget lakói, mivel az Ukrajnától Oroszországhoz csatolt területen exlex állapot van a pénzügyi szférában. A teljes káoszban sorok állnak a bankfiókok előtt.
Szerző(k): EconomxA bankok örülnek annak, hogy vége lesz a devizahitelek kivezetésének, kérdés azonban, hogy mi lesz azután - derül ki a HBLF pénzügyi fórumán.
Szerző(k): Domokos LászlóÖtven, de inkább hetven százalékos magyar tulajdont szeretne a bankszektorban látni a kormány, ami nem tűnik lehetetlennek két okból sem. Egyrészt már most meghaladjuk az ötven százalékot, másrészt egy sor pénzintézet eladósorba került, ezeket megveheti akár az állam is. Hogy melyek ezek, s milyen áron cserélhetnek gazdát, arról Simonyi Tamást, a KPMG tanácsadó cég szakértőjét kérdeztük.
Szerző(k): Szakonyi PéterA Kúria még az idén elbírálja az eddig beérkezett kérelmeket.
Szerző(k): MTIA devizahitelek forintosításáról szóló törvény szigorítását kezdeményezi a Fidesz-frakció, hogy a bankok ne tudjanak kibújni az elszámoltatási kötelezettség alól - mondta a Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI-nek.
Szerző(k): MTI