Hétfőig zárva maradnak a bankok Görögországban, és érvényben marad a 60 eurós készpénzfelvételi limit a bankautomatáknál - közölte szerda késő este a görög állami televízió a pénzügyminisztériumra hivatkozva.
Szerző(k): MTIA bankszektor minden tagja követni fogja a devizamutatókra vonatkozó új MNB-előírásokat - közölte Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Szerző(k): MTIA görög kormány úgy döntött, hogy két nappal meghosszabbítja a bankok zárva tartását - jelentette be Luka Kaceli, a görög bankszövetség elnöke hétfőn, miután a pénzügyminisztérium és a pénzintézetek képviselői megbeszélést tartottak.
Szerző(k): MTIA görög kormány megállapodást akar kötni Svájccal annak érdekében, hogy hozzájusson a svájci bankszámlákon illegálisan elhelyezett görög pénzek egy részéhez - közölte a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap vasárnap megjelenő számában.
Szerző(k): Inforádió, MTIEgymilliárd euró forgóeszközzel rendelkeznek a görög bankok, működésük biztosítása hétfőtől már az Európai Központi Bankon (ECB) múlik - közölte pénteken a görög bankszövetség elnöke.
Szerző(k): Inforádió, MTIRészleges csődhelyzetet jelző osztályzattal látott el négy görög nagybankot kedden a Standard & Poor\'s, a görög kormány által foganatosított tőkekorlátozásokkal indokolva a lépést.
Szerző(k): MTI-EcoHa komolyan gondolja az Orbán-kormány, hogy érdemben bővítené a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. kapacitásait, akkor mielőbb lépnie kell, ugyanis legkésőbb 2016 elején eléri kapacitásának határait a cég - tudta meg a Napi.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA nyugdíjasok hosszú sorokban állnak a görögországi bankok előtt annak ellenére, hogy a hét végén a kormány bejelentette, hogy egy hétig nem nyitnak ki. Egyes bankok az ATM-ekkel bajban lévő nyugdíjasok kedvéért néhány fiókjukat mégis megnyitják. A benzinkutak egy részében kifogyott az üzemanyag.
Szerző(k): Economx