Mérsékelten emelkedett az amerikai bankszektor nyeresége az idei első negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterSzemerey Tamás szerint meg lehetett volna menteni az NHB Bankot, a Magyar Nemzeti Bank - amelyet szemerei unokatestvére, Matolcsy György vezet - viszont nem így látta, és végelszámolást rendelt el. Az NHB perre ment a jegybankkal - írja az Mfor.hu.
Szerző(k): Herman BernadettA kínai kormányzat pénteken ellenőrzése alá vonta az egyik kínai bankot, ilyenre 20 éve nem volt példa az ázsiai országban. A piacok idegesen fogadták a hírt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTöbb bankról már lehet tudni, hogy július elsejétől biztosan elérhetővé teszi a szabad felhasználású, tízmillió forintos hitelt. A közismert nevén babaváró hitel iránt érdeklődők online kalkulátort is igénybe vehetnek - írt az MTI a Magyar Nemzetre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gránit Bank 2018-ban 1,24 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, amely 23 százalékkal nagyobb az előző évinél, meghaladva a tervezettet. Az 1 milliárd forintos adózott nyereségből a május 27-én megtartott közgyűlés döntése szerint nem fizetnek osztalékot, az teljes egészében az eredménytartalékba kerül, tovább erősítve a bank tőkehelyzetét - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterKedden jönnek az új 100 és 200 eurósok. Ezzel lezárul egy időszak és kezdődik egy új - 1,2 billió eurós piac alakul át.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Komáromi Járási Ügyészség folytatólagos, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy ácsi bankfiókot vezető nő ellen, aki a gyanú szerint több mint huszonkétmillió forinttal károsította meg munkahelyét - közölte Reszl Ildikó, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielMagyar Állampapír Plusz lesz a neve a nemzeti kötvénynek. A postán, a kincstárban, a lakástakarékoknál és a bankokban is lehet majd kapni június 3-tól.
Szerző(k): Herman Bernadett