Belengettek egy megoldást a turizmus fellendítésére
A szakma szerint szükség lenne a GDP 10 százalékát adó ágazatnak egy komolyabb irányító szervezetre, akár egy minisztériumra is.
Belengettek egy megoldást a turizmus fellendítésére
A szakma szerint szükség lenne a GDP 10 százalékát adó ágazatnak egy komolyabb irányító szervezetre, akár egy minisztériumra is.
Hamarosan kezdődik a 2024-es balatoni horgászjegyek értékesítése
Ez az időszak elsősorban a „téli keszeg” horgászata miatt csábít sok horgászt a kikötőkbe, de az enyhébb napokon ponty, éjszakánként pedig süllő is fogható mólókról.
Visszaléptünk hat évet, 2024-től jön a feketeleves
Magyarországon átlagosan 416 kilogramm az egy főre jutó hulladék mennyisége, lényegében 2016 óta nem tudunk ebben sem fejlődni. Az éves energetikailag hasznosított települési hulladékot tekintve több mint 80 kilogrammal vagyunk elmaradva az uniós átlagtól, közben kopogtat a „hozd vissza a palackot” időszak.
Elképesztő technológiával másolják le a régészeti leleteket
A folyamat keretében a veszprémi várnegyed középkori leleteit, maradványait csúcstechnológiás módszerrel digitalizálják. A munkálatok során háromdimenziós szkennelést alkalmaznak, amely lehetővé teszi a valós tárgyakkal szinte mindenben megegyező digitális másolat kialakítását.
Leszakadt a partfal Balatonföldváron
A helyreállításra vis maior pályázatot nyújt be az önkormányzat. A Kemping utcai részt érinti a természeti kár.