Ilyen délelőttje volt a forintnak
A forint az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankkal szemben gyengült szerda délelőtt.
Ilyen délelőttje volt a forintnak
A forint az euróval és a dollárral szemben erősödött, míg a svájci frankkal szemben gyengült szerda délelőtt.
Vége az európai csodának
Az európai kötvénypiacokon csillapodni látszik a hónap elején kialakult eladási hullám, elemzők szerint azonban az áresés ráébreszthette a befektetőket, hiába az ECB vásárlásai, a kötvények kockázatai nagyok, s ráadásul nagyon kevés nyereséget hoznak.
Nem okozott örömet a Raiffeisen
A várakozásoknál ugyan kedvezőbb első negyedéves eredményeket közölt a Raiffeisen Bank International, ez azonban jórészt a vártnál alacsonyabb céltartalékképzésnek köszönhető. Idén változatlanul veszteséget terveznek. A magyar leánybank veszteséges maradt, a devizahitelesekkel történő elszámolás az első negyedévben 159 millió eurónyi extra veszteséget hozott.
Gyengül a forint
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben, szerda este már újra 307 forint fölött járt az euró árfolyama.
Elérte az eurót a válság - a nemzetközi helyzet fokozódik
Határozottan gyengült az euró azt követően, hogy szerdán nap közben két görög tisztviselő is megerősítette: a kormány nem tudja kifizetni a június 5-én esedékes törlesztőrészletet az IMF-nek. A befektetők a tőkemozgások korlátozásától tartanak, Athénban tömegtüntetések kezdődtek.