BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

állami_vállalat

04.
20.
12:55

Új, állami filmstúdió épül a gazdaságvédelmi akcióterv keretében

Kibővítik a Nemzeti Filmintézet tulajdonában lévő Mafilm fóti stúdiótelepet. A már tavaly beharangozott fejlesztés a kormány 2020. április 15-i rendelete szerint a gazdaságvédelmi akcióterv keretében, kiemelt kormányzati beruházásként valósul meg, lebonyolítója az állami magasépítési beruházások megvalósítását végző Beruházási Ügynökség. Káel Csaba filmipari kormánybiztos hétfőn arról beszélt az állami rádióban, hogy négy új műterem készül, és ezzel ötszörösére, 12 200 négyzetméterre bővül a fóti stúdiókapacitás.

Szerző(k):
Domokos Erika
02.
21.
18:49

Béremelés: az állami vállalatoknál még ajánlat sincs

Példát vehetne a kormány a fővárosról, legalábbis, ami a BKV-nál ma született bérmegállapodást illeti – írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Miközben a fővárosi közlekedésiek már tudják, hogy idén – januárra visszamenőleg – 10 százalékkal több bérért dolgoznak, az állami tulajdonú vállalatoknál még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés. Az MASZSZ felszólítja a kormányt, kezdjen végre érdemi bértárgyalást a közszolgáltatásban dolgozókkal.

Szerző(k):
Domokos Erika