BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
header

államadósság

04.
11.
16:50

A miniszterelnök közvetlen, öt évre szóló megválasztása jelentené a megoldást?

Olaszország helyett ugyan mostanság inkább Németország kapja meg az Európa betege címet, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy az olasz gazdaság kimászott volna a gödörből. A problémák továbbra is rendszerszintűek, és ezzel úgy tűnik, maga a miniszterelnök is egyetért. Giorgia Meloni ezért egy nagy volumenű alkotmánymódosításra készül, szeretné, ha a szavazók négy helyett öt évre választanák meg közvetlenül a miniszterelnököt. Ennek megvalósításához azonban erős kormányzati összefogásra és szavazói támogatásra is szükség lenne.

Szerző(k):
Csernik-Varga Adrienn
04.
10.
06:47

Tudatmódosítót kell szedni, hogy ne lássuk gyászosnak az államadósságot

Az elmúlt öt esztendőben brutálisan nőtt a kormányzati szektor bruttó adóssága, a tervek szerint a mértéke elérheti a 60 ezer milliárd forintot. Szintén nem könnyű az önkormányzatok helyzete sem, hiszen a költségvetési jelentés szerint idén negatív tartományba fordul a szektor egyenlege. Az Economxnak nyilatkozó makrogazdasági elemző szerint vannak pozitívumok is.

Szerző(k):
Sarkadi-Illyés Csaba